Kiderült, hogy egy infúziós állvánnyal törte ki az üveget, majd kiugrott az ablakon, végül már nem tudták megmenteni az életét.
Bár azt csak találgatni lehet, mi állhat a tragédia hátterében, a lány egy közeli barátja szerint szerelmi bánat lehetett az öngyilkosság oka.
Hallgatózott, hogy mikor érkezik a metró, majd a kellő pillanatban nekifutásból ugrott.
A dél-koreai fegyveres erők soraiban a közelmúltban elkövetett két öngyilkosság – és az elszámoltatás késedelme – közfelháborodást váltott ki, ami arra kényszerítette az országot, hogy ismét szembesüljön a nőkkel és a szexuális kisebbségekkel való rossz bánásmóddal.
Chanel, a Pas-de-Calais-i Fréventben található Pierre Cuallaci középiskola 12 éves tanulója szeptember 30-án, csütörtökön otthonában öngyilkos lett, miután elmondta családjának, hogy zaklatás áldozata volt.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020-ban jelentősen többen lettek öngyilkosok, mint 2019-ben, ezzel évtizedek óta tartó csökkenő trend tört meg.
Holtan találták a tavaly nyáron eltűnt csongrádi fiút.
A egy mentális betegségben szenvedő tinédzser az áldozat, aki a halálba ugrott egy manhattani lakóház tetejéről, amelyet az eddigi információk szerint ő maga gyújtott fel.
Szülei szerint a 16 éves Gábor nem tudta elviselni társai folyamatos zaklatását, verbális bántalmazását, ezért vetett véget életének.
A férfiak esetében különösen dráma emelkedés látható a KSH statisztikái alapján, korosztályok szerint azonban még nem tették közzé az adatokat.
Vádat emelte a francia ügyészség a Lidl ellen, miután évekkel ezelőtt a vállalat egy alkalmazottja véget vetett életének.