A jobboldal azt mondja, többek között Dobrev Klára akadályozza az uniós források Magyarországra való utalását, míg Gyurcsány Ferenc felesége már más véleményen van.
A német kancellár elmondta, hogy addig fognak segítni Ukrajnának fegyverrel is, amíg szükségük van rá.
Újabb éles kritikákat kapott az orosz elnök, aki Olaf Scholz szerint egyenesen az EU elpusztítására tör.
A tisztviselő szerint nehézfegyverekre van szükségük, néhány ország azonban továbbra is ódzkodik ettől, miközben Ukrajna nem tesz mást, „csak önmagát védi”.
Olaf Scholz, Németország kancellára ismét erős szavakat használt a Vlagyimir Putyin által megindított invázióra.
Németország is megerősítette, addig támogatják Ukrajnát, amíg az szükséges, és ők is igent mondanak az azonnali tagjelölti státuszra.
Az ukrán elnöknek látható módon nem tetszik a helyzet, és felszólította Olaf Scholz német kancellárt, hogy teljes vállszélességgel támogassák Kijevet.
Németország bejelentette, kész növelni katonai jelenlétét Litvániában, válaszul Oroszország ukrajnai agressziójára.
Olaf Scholz figyelmeztetett: Kína hitelezési tevékenysége könnyedén pénzügyi-gazdasági világválsághoz vezethet.
Mindig érdemes figyelni, milyen eszmefuttatások folynak az orosz köztévében, garantáltan jót fog szórakozni ugyanis az ember.
A német és a francia vezető szombaton mintegy 80 perces telefonbeszélgetést folytatott Putyinnal, melynek során arra sürgették az orosz elnököt, hogy mihamarabb rendelje el a tűzszünetet.