Miközben még hónapokra vagyunk az Apple hivatalos bemutatójától, egyre több részletre derült fény a következő generációs készülékek kapcsán.
Habár az európai megjelenésre még pár hetet várnunk kell, Thaiföldön már elindult az Android 11 operációs rendszerrel felszerelt okoskészülékek értékesítése.
Ismét bizalmas információk szivároghattak ki a cupertinói nagyvállalat háza tájáról, ugyanis fény derülhetett arra, pontosan melyik időpontban kezdődhet meg a legújabb iPhone disztribúciója.
Újabb részletes információk láttak napvilágot a koreai techvállalat zászlóshajójának számító következő generációs készülékéről, amivel az iPhone 12 ellen kívánnak harcba szállni.
Néhány éve a koreai techóriás bemutatta a világ első négy kamerával ellátott okoskészülékét, a 2018-as Galaxy A9-et, jelenleg azonban a vállalat már egy ötkamerás modellen dolgozik.
Egy ideje már tudhatjuk, hogy a kínai gyártó egy korszakalkotó technológiával szerelheti fel a legújabb okoseszközeit, arra azonban mi sem számítottunk, hogy ilyen korán megkapjuk az első fényképeket a készülékről.
A cupertinói techóriás előreláthatólag idén ősszel mutathatja be az 5G-vel ellátott készülékeit, melyek négy különböző kijelzőmérettel érkezhetnek.
Evan Blass-nek köszönhetően vadonatúj renderelt fotókat csodálhattunk meg a koreai vállalat zászlóshajójának pénztárcabarát kiadásáról.
A legfrissebb renderelt fotókon az látszik, hogy az Apple komolyabb változtatásokat eszközölhetett a zászlóshajónak számító mobiltelefonjain.
A koreai gyártó zászlóshajójának számító mobiltelefonja augusztusban kerülhet a boltok polcaira.
Az Apple legújabb mobiltelefonjainak első darabjait állítólag már jövő hónapra összeszerelhetik a távol-keleti üzemekben.