Összességében azonban még mindig kevesen gondolnak a nyugdíjas éveikre pénzügyi szempontból.
Orbán Viktor fontos ülés miatt hívta össze a kormányt, és hangsúlyozta, megvédik a családokat, a munkahelyeket, illetve a nyugdíjasokat.
Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában az infláció mellett a munka fontosságáról is beszélt, mivel a kormány arra is nagy figyelmet fordít, hogy a munkahelyek stabilak maradjanak, illetve megőrizzék a nyugdíjak értékét.
A nyugdíjpénztárak kapcsán derült ki, hogy sok portfólió már most két számjegyű pluszban áll.
Magyarország kormánya továbbra is kész megvédeni a nyugdíjas emberek érdekeit és juttatásait.
Nem véletlenül népszerűek a hazai ingatlanok az idősebb német állampolgárok számára.
A kormány év elején 15%-os éves inflációra számítva emelte meg a nyugdíjakat, ám a folyamatos drágulás miatt ez már most kevésnek bizonyul.
Ennek megállapításhoz több szempontot (megélhetés költségei, egészségügyi ellátórendszer minősége, életminőség, stb.) is figyelembe vettek.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a válaszadók 16,9%-ának hónapról hónapra anyagi gondjai vannak, és 37,7% azt nyilatkozta, hogy éppencsak kijön a jövedelméből, de félretenni már nem tud.
Az idősek több mint felének romlott kisebb-nagyobb mértékben az egészsége az elmúlt egy évben, 33% pedig további egészségromlásra számít idén.
Egy év alatt 490-nel nőtt a korbetöltött öregségi nyugdíjban részesülők létszáma, amennyiben az adatokat összevetjük az előző év azonos időszakában mértekkel.