Lionel Messi nélkül láthatóan nem megy az Inter Miaminak, amivel egy régóta tartó veretlenségi széria szakadt meg.
A 35 éves csatár hamarosan távozik a Nacionaltól, de nem sokáig maradhat csapat nélkül.
Drámai módon alakult az MLS döntője, melynek Gazdag Dániel volt az egyik főszereplője, aki 11-est hibázott.
A magyar válogatott játékosa góllal segítette csapatát az elődöntőben, hétvégén még fontosabb mérkőzés jön!
Gazdag Dániel nagy sztárrá vált az USA-ban, imádja a közönség, amit most egy újabb góllal hálált meg, ráadásul ezzel a döntőbe juttatta a a Philadelphiát.
Az uruguayi Nacional csupán vészmegoldásnak tűnik, a világbajnokságot követően azonban az Egyesült Államokba szerződhet a 35 éves klasszis.
Piqué és Jordi Alba is hamarosan elköszönhet a csapattól.
Más klubnál talán balhé lett volna belőle, a Los Angeles FC-nél azonban szent a béke.
Gareth Bale nem levezetni megy az amerikai labdarúgó-bajnokságba.
Lehet, hogy az Egyesült Államokba csak levezetni mennek a sztárfocisták, de ez nem azt jelenti, hogy nem teszik oda magukat.
A brazil játékos elmondta, hogy szívesen eltöltene egy szezont az MLS-ben, mielőtt visszatér hazájába levezetni.