Mexikó hétfőn fogja részletezni a Donald Trump által kivetett vámokra adott „B” tervét, mellyel tovább mélyülhet a két ország közötti válság.
Az egyik helyi kartellvezetőt tartóztatták le a mexikói hatóságok, miután heves lövöldözés tört ki Sinaloa államban, amiben 19 bandatag vesztette életét.
A vállalat a világ legnagyobb gyártóüzemét építi meg Mexikóban.
Még egy hét sem telt el a hivatalba lépése után, meggyilkolták a mexikói polgármestert, aki már a sokadik ilyen áldozat az országban.
A bevándorlókat szállító kisteherautó vezetője megpróbálta kikerülni a katonákat, mire ők tüzet nyitottak a járműre.
A játékos szerelése dupla törést okozott a másik játékosnak.
Mióta letartóztatták a kartell korábbi vezetőjének fiát, megállás nélkül folyik a harc a kartell vezetéséért, melynek következtében két hét alatt 30 ember vesztette életét.
Még több ember vesztette életét a Sinaloa drogkartell által vívott háborúban.
Hétfő óta 12 ember vesztette életét a Sinola drogkartell háborúja miatt, így az a döntés született, hogy az iskolákat is bezárják.
A helyi hatóságok tájékoztatása szerint katonai egységeket támadtak meg és utakat torlaszoltak el égő járművekkel a mexikói Sinaloa államban csütörtökön.
Két idős nővel végeztek kegyetlen módon Mexikó északi részén egy autópályán, ami miatt azonnal nyomozást indítottak a hatóságok.