Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Valami történt odafent – a NASA elvesztette a kapcsolatot a Mars körül keringő űrszondával

Valami történt odafent – a NASA elvesztette a kapcsolatot a Mars körül keringő űrszondával

A NASA bejelentette, megszakadt a kapcsolat a Mars Atmosphere and Volatile Evolution (MAVEN) nevű űrszondával, amely több mint egy évtizede kering a vörös bolygó körül. Az űreszközt 2013 novemberében indították, és 2014 szeptemberében állt pályára a Mars körül.

További Hírek

Videót és hangfelvételt küldött a kínai marsjáró a vörös bolygóról

A kínai Csuzsung marsjáró továbbította a Földre az első felvételeket a Mars Utopia Planitia régiójából.

Közzétette Kína a Mars-bázisukkal kapcsolatos tervrajzokat

A kínai állami kézben lévő CALT technológiai kutatóintézet bejelentette, hogy egy állandó bázist szeretnének létesíteni a vörös bolygó felszínén, melynek fedélzetén űrhajósok tanulmányozhatnák az égitestet.

Végleg felmondta a szolgálatot a NASA marsjárója

Habár rengeteg küldetést teljesített az elmúlt néhány évben az InSight lander, a mérnökök már képtelenek életet lehelni a szerkezetbe.

Robotantilophoz hasonló marsjárót építettek meg, ami még a meredek dombokat is képes leküzdeni

A svájci ETH Zürich és a német Max Planck Intézet mérnökei egy apró, négylábú robotot alkottak meg, amivel könnyedén bejárható a Hold és a Mars felszíne.

Óriási lyuk keletkezett a Marson a kínai egység landolása után

A Kínai Nemzeti Űrügynökség vadonatúj fényképeket tett közzé a vörös bolygóról, melyen látszanak a lander nyomai is, melyeket az Utopia Planitia nevű leszállóhely közelében hagyott.

Lélegzetelállító fényképeket küldött a Marsról a Perseverance rover

A marsjáró lenyűgöző, 360 fokos panorámaképein az úgynevezett Van Zyl kilátót csodálhatjuk meg, ami a Jezero-kráter mélyén található, és ahonnan tökéletesen kivehető a vörös bolygón lévő kietlen táj.

Zseniális trükkel akadályozták meg az egyik legrégebbi marsjáró meghibásodását

A NASA InSight landere nagyjából egy éve fagyott állapotban hever a vörös bolygó felszínén, mivel a napelemein található porréteg miatt nem tudták mozgásra bírni.

Életre utaló nyomokat talált a Marson a Curiosity

A NASA kutatói is ledöbbentek, amikor potenciálisan szerves eredetű só maradványait találták meg a vörös bolygó felszínén, ami arra utalhat, hogy valaha élet lehetett a kietlen Marson.

Ősi élet nyomai utáni kutatásba kezdett a Perseverance marsjáró

A NASA Perseverance rovere hamarosan nekikezdhet a tudósok és a közvélemény által régóta várt kalandnak, és feltérképezheti a Jezero-kráter környékét.

Sokkal tovább bírta a küldetéseket az Ingenuity marskopter, mint azt korábban tervezték

A NASA mérnökei meglepődve tapasztalták, mennyire robusztus szerkezetet alkottak meg, az apró drónhelikopter ugyanis túlteljesítette elvárásaikat.