A bizonyos oltási mérföldkövek elérésével fokozatosan megkezdte az újranyitást Magyarország, ám többek szerint még korai nagyobb nyitásokba kezdeni.
Az Intrum követeléskezelő cég és a GKI Gazdaségkutató Zrt. két nagyobb felmérést végzett a magyar lakosság járvány alatt pénzügyi helyzetének alakulásáról, egyiket márciusban, másikat május elején.
Hazánkban jelenleg 330 ezer a munkakeresők száma, ami rekord magas értéknek számít a márciusi 281 ezerhez és a tavalyi 155 ezerhez képest.
Az éjszaka folyamán a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozták a Pest megyére érvényes legújabb intézkedéseket, melyek jelentősen enyhébbek, mint amik eddig voltak érvényben.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón bejelentette, további enyhítéseket eszközölhetnek országszerte.
Magyarországon az elmúlt 24 órában 21 új koronavírus-fertőzöttet, és 8 halálesetet regisztráltak, így az összes megbetegedések száma 3284-re nőtt, míg a halálos áldozatok száma jelenleg 421-re tehető, emellett 958 ember felépült a betegségből.
A Hajdúnánásra tervezett komplexumot többfunkcióssá szeretnék alakítani, így évente akár kétszáz eseményt is lebonyolíthatnak rajta.
A szokásos péntek reggeli interjúban a miniszterelnök arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy a jó adatok ellenére még nem vagyunk túl a járványon.
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy a védekezés második fázisába lépve újabb enyhítéseket eszközölnek majd a döntéshozók.
A Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában Magyarország innovációs és technológiai minisztere elmondta, komoly fejlesztések várhatóak a hazai motorsport világában.
Az Európai Bizottság szerdán megjelent adatai alapján a hivatalos előrejelzések szerint az euróövezetben súlyos recessziókra kell számítani.