A Wizz Air légitársaság utasai kénytelenek voltak Barcelonában maradni, miután a rendkívüli időjárási viszonyok miatt törölték a Budapestre induló járatot.
A NAK elnöke elmondta, a magyar emberek egységesen kiálltak a hazai gazdák mellett a nemzeti konzultációban.
A Gázai övezetben továbbra is súlyos a helyzet, és még mindig van egy magyar túsz, aki kiszabadításra vár.
Sorra dőlnek meg a magyar rekordok Horvátországban, ahol igencsak lehet építeni rájuk a turizmust illetően.
Két év leforgása alatt 2,5 milliárd köbméterrel csökkent a gázfogyasztás Magyarországon.
A magyar nemzet dolgos nép, ami miatt novemberben 4,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
Sorra jelentik be a családtámogatásokat a kormány részéről, és 2024-ben is sok lehetőséget kapnak a családok.
Magyarországon ugyan jobban fogy a sör és a bor, a magyarok egyre inkább felismerik a pezsgőzés szépségét.
A magyarok többek között Egerbe is nagyon szívesen utaznak szilveszterkor.
Annak ellenére a fogyasztói szokások változóban vannak, még mindig nagy sláger szilveszterkor a virsli.
Többek között a játékkonzolok iránt is nőtt a kereslet.