Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,35 Ft
Euró
388,23 Ft
Font
452,67 Ft
Bitcoin
63,228 $

Súlyos csapás érte a híres magyar énekest, "elfogyott a lé"

Varga Viktor is nehéz helyzetbe került, miután a koronavírus szétbombázta a zeneipart, ráadásul volt egy befektetése is, hiába rakott félre pénzt.

További Hírek

Galambos Lajos arra is kitért, hogy hogyan szerezte meg az első millióit a pályafutása első felében, és mindezt komolyabb televíziós szereplések nélkül.

Galambos Lajos több érdekes történetet is elmesélt a 24 óra alatt Hajdú Péternek az „Összezárva Hajdú Péterrel” című műsorban.

Egy nagyon érzelmes, mély oldaláról ismerhettük meg Galambos Lajost a Hajdú Péterrel folytatott beszélgetése során a LifeTV műsorában.

A neves zenész a karrierje során sok mindent láthatott, többek között Zámbó Jimmy kapcsán is, akinek a végzetét a fegyvere jelentette. Ezúttal egy régi történet került elmesélésre Miskolcról.

Az egykori „botrányhősnő” azt mondta, hogy már megváltozott, de ez nem jelenti azt, hogy ne mondaná el a véleményét. Nemrég pedig egy főzős műsorban akaszthatták ki, és arról is volt pár szava. Éva sokak számára a valóságshow-k világából lehet igazán ismert, de azóta már sok esztendő eltelt. Ugyanakkor sokan még mindig azzal a karakterrel azonosíthatja, […]

A Gáspár-család a nagyobbik lányára is joggal lehet büszke, aki édesanyjára ütött, és nagyon jól mozog a konyhában.

Nem sokan mondhatják el azt magukról Magyarországról, hogy találkozhattak Michael Jacksonnal, ráadásul Budapesten, ahol a világsztár forgatott.

Egészen abszurd dolgok történtek L.L. Junior körül, aki egy borzasztó nehéz időszakon megy keresztül fia elvesztése miatt.

Hajdú Péter számára is nagyon nehéz lehetett ez a beszélgetés, miután ő is édesapa. L.L. Junior őszintén, mély fájdalommal beszélt kisfia elvesztéséről.

Láthatóan és érezhetően nem volt egyetértés a kérdésben Hajdu Steve és Osváth Zsolt között a LifeTV műsorában. Michael Jackson minden kétséget kizáróan a valaha volt egyik, ha nem a legnagyobb sztárja a Földnek. Emellett számos legenda kering róla, hol pozitív, hol pedig negatív formában. Rengeteg a pletyka, de az tény, hogy az élete nem volt […]