Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az utolsó pillanatokban mondta le a fellépését a híres énekesnő – rosszabbodott az állapota

Az utolsó pillanatokban mondta le a fellépését a híres énekesnő – rosszabbodott az állapota

Leona Lewis kénytelen volt az utolsó órákban lemondani Las Vegas-i fellépését, miután egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy színpadra álljon, erről pedig személyesen tájékoztatta rajongóit egy nyilvános közleményben.

További Hírek

Ferenc pápa nyári tervei új lendületet adtak a lemondásáról szóló pletykáknak

Ferenc pápa augusztusban egy egyházi gyűlést fog levezényelni, majd azt a Perdonanza Celestiniana ünnepséget fogja meglátogatni, melyet egy szintén lemondott pápa indított útnak.

Lemondási hullám Oroszországban: öt vezető tisztségviselő is távozik posztjáról

Egyelőre nem világos, hogy önként léptek-e vissza az ukrajnai invázió következményeivel szembeni vita miatt, vagy Moszkva függesztette fel őket.

Idő előtt lemondott a Lukoil elnöke, még igazgatótanácsi posztját sem tartja meg

Az elnök úgy mondott le, hogy nem közölte annak pontos okát, egyelőre pedig csak annyit tudni, hogy minden posztjáról lemondott a vállalatban.

II. Erzsébet brit királynő virtuális találkozóit is lemondta enyhe koronavírusos tünetei miatt

Egy eredetileg keddre tervezett virtuális találkozót mondott le a királynő, miután elkapta a koronavírus-fertőzést, és jelenleg megfázás-szerű tünetekkel küzd.

Lemondott egy vezető hongkongi tisztviselő, miután a lezárások ellenére 200 fős szülinapi bulit tartott

A kínai tisztviselő a korlátozások ellenére is megtartotta a 200 fős szülinapi bulit, ráadásul az egyik vendég tesztje pozitív lett a parti után.

Lemondanak a lengyel COVID-tanácsadók, mert a kormány nem hallgat rájuk

Lengyelországban jóval magasabb a halálozási arány az uniós átlagnál.

Hatása volt az erőszakos tüntetéseknek, lemondott a teljes kazah kormány

Nem sokan gondolták korábban, hogy az olajban gazdag közép-ázsiai országban hatása lehet egy ilyen jellegű népi elégedetlenségnek.

Nem lesznek NHL-játékosok a téli olimpián

Egy ideig úgy tűnt, megoldódhat az ügy, de végül megszületett a végleges döntés.

Lemondott Völner Pál a korrupciós vádakat követően

Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt keveredett gyanúba a fideszes államtitkár, aki végül távozott is a posztjáról.

Lemondott a svéd kormányfő

Stefan Löfven svéd kormányfő szerdán benyújtotta lemondását.