Magyarországra érkezett három újabb Vectron-mozdony. A lépés része annak – a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére vonatkozó – vállalásnak, amit Lázár János építési és közlekedési miniszter a január elején tartott Közlekedésinfón fogalmazott meg.
Nem is lenne sok értelme, miután Donald Trump január 20-án átveszi a hatalmat a Fehér Házban, és attól a naptól kezdődően az USA és Magyarország kapcsolata is egészen más lesz.
Lázár János miniszter is azt erősítette meg, kiállnak Rogán Antal mellett, miután az USA távozó kormánya szankciós listára tette a kormányzat egyik legfontosabb szereplőjét.
A miniszter nehezményezte, hogy szerinte "példátlan lejárató kampány" zajlik a MÁV ellen.
A terézvárosi önkormányzat benevezett a területért folyó versenybe.
A cél az, hogy jövő év április végéig ezer új, magyar gyártású autóbusz beszerzésével növeljék tovább a szolgáltatás minőségét.
Ám határozott kérése volt, hogy ez ne történjen meg.
A közlekedési miniszter felháborítónak tartja az agresszív utasok viselkedését.
A miniszter szerint a közösségi közlekedésre igenis szükség van, amit a számok is bizonyítanak.
A miniszter szerint olyan ipari központokat és munkahelyeket akarnak létrehozni vidéken, ahol az emberek „jól kereshetnek, és nem kell elhagyniuk otthonaikat a jobb lehetőségekért”.
A Hajdú Péterrel folytatott beszélgetése ideje alatt a kegyelmi ügy is téma volt, így Novák Katalin és Varga Judit szintén szóba kerültek, akik már nem politizálnak, noha igen szép karrier állt előttük.