Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Mindent bevallott a korábbi vezető politikus – életfogytiglani börtönbüntetést kapott

Mindent bevallott a korábbi vezető politikus – életfogytiglani börtönbüntetést kapott

A Fucsien tartományi Hsziamen középfokú népbíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Tang Ji-csün korábbi igazságügyi minisztert, miután bűnösnek találták vesztegetés elfogadásában – számolt be róla hétfőn a kínai állami média.

További Hírek

Üzletszerűen elkövetett, 222 millió forintos csalást tártak fel

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a három férfinak, akik egy munkásszálló építése során okoztak 222 millió forint vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek.

Ítélet született a műszaki vizsgáztatók korrupciós ügyében

A 70 vádlottas büntetőeljárás első előkészítő tárgyalásán öt gyanúsított jelent meg.

Letartóztattak egy korrupt igazgatót, aki elsikkasztotta a gyermekotthon lakóinak pénzét

Vádat emeltek azzal a 36 éves gyermekvédelmi intézményvezetővel szemben, aki a gyermekotthon általa kezelt, a gyermekek ellátását biztosító összeggel, valamint az utógondozott gyerekek apanázsával nem tudott elszámolni.

Megszületett az elsőfokú ítélet az OLAF által is vizsgált 114 millió forintos korrupciós ügyben

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat 3 személlyel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt.

Őrizetbe vették a korrupt háziorvost, aki a csapba öntötte az oltóanyagot

Mintegy 60 millió forint korrupciós pénzt is lefoglaltak, a gyanúsítottaknak kötelességszegésért és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásáért kell felelniük.

60 milliót tett zsebre az oltási igazolásokkal trükköző háziorvos és asszisztense

Hamis oltási igazolásokat állítottak ki, a vakcina tényleges beadása nélkül.

Navalnij-hatás: egyre több orosz blogger szólal fel a korrupció ellen

Alekszej Navalnij igazi mártírrá vált az orosz kormánnyal elégedetlenek körében, ami egyre több bloggert sarkall arra, hogy folytassa a bebörtönzött ellenzéki politikus munkáját.

100 millió forintot csaltak ki alapítványi iskolákból szegedi bűnözők

Vádat emeltek hét elkövetővel szemben, akik alapítványi fenntartású köznevelési intézmények útján éveken keresztül jogosulatlanul vettek igénybe állami támogatást.

Kikapott Nadaltól az Australian Openen: „Mind korruptak vagytok!“

A kanadai teniszező Denis Shapovalov nem viselte jól, hogy kikapott Rafael Nadaltól az Australian Open negyeddöntőjében. 

120 millió forintos korrupciós ügyben született vádemelés

Minősített költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat három férfival szemben, akik közül ketten egy lópatkógyártó berendezés és tartozékainak beszerzésére 120.999.600 forint uniós és tagállami keretből álló kölcsönt használtak fel a cégeiken keresztül.