Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
359,06 Ft
Euró
389,55 Ft
Font
457,34 Ft
Bitcoin
67,739 $

Letartóztattak egy korrupt igazgatót, aki elsikkasztotta a gyermekotthon lakóinak pénzét

Vádat emeltek azzal a 36 éves gyermekvédelmi intézményvezetővel szemben, aki a gyermekotthon általa kezelt, a gyermekek ellátását biztosító összeggel, valamint az utógondozott gyerekek apanázsával nem tudott elszámolni.

...svg content...Twenty20
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A nevelőnő vezetőként dolgozott két Nógrád megyei gyermekotthonban is, a feladata volt a gyermekek ellátását biztosító pénzösszeggel történő gazdálkodás – írta az ugyeszseg.hu.

2018 márciusa és áprilisa között közel másfél millió forint volt rábízva, melyet a gyermekotthon működésének biztosítására kellett volna fordítania. Az ellátmány jelentős része bankszámlára érkezett, amelyről a kezelésében álló bankkártyával mintegy 850.000 forintot vett fel, azt azonban a nevelésben álló gyermekek ellátása helyett magára költötte. Soron kívül Orbán Viktor egyik álma, hogy az űrből is láthassa a Földet

A vádlott feladata volt az is, hogy a felnőttkor elérésével a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatalok utógondozásával járó pénzügyeket intézze. Ennek keretében köteles volt havonta a fiataloknak saját jogán járó juttatások egy részét személyi térítési díjként a gyermekvédelmi szakszolgálat felé befizetni.

2017. év során e kötelességének azonban öt fiatal esetében nem tett eleget, az előírt havi összeget az intézménynek nem fizette be, azzal a sértettek felé sem számolt el, azt saját szükségleteire fordította, ezzel a fiataloknak közel 150.000 forint kárt okozott.

Az egyik utógondozott saját nevére szóló bankkártyáját és az ahhoz tartozó PIN kódot is a nő őrizte, arról 2017 novembere és 2018 januárja között többször készpénzt vett fel, valamint azzal közvetlenül fizetett is a saját igényeinek fedezése céljából, ezzel a fiatal megtakarításából 780.000 forintot élt fel.

Az ügyészség a büntetlen előéletű nő ellen sikkasztás bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a vádlottat a próbaidő idejére a bíróság helyezze pártfogó felügyelet alá. Indítványozta továbbá, hogy a bíróság kötelezze a nőt az okozott károk megtérítésére.

Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a váddal egyezően elismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 8 hónap, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Orbán Viktor egyik álma, hogy az űrből is láthassa a Földet

Személyesen beszélgetett az új magyar űrhajósokkal Orbán Viktor miniszterelnök, aki elárulta, egyetlen gyerekkori álma maradt, mégpedig az, hogy kívülről is láthassa a Földet.