Március első hetében az Amerikai Vöröskereszt által begyűjtött vérminták 21 százalékában kimutatták a covid-fertőzéssel szemben termelődött ellenanyagokat.
Brazíliából is aggasztó számok futottak be, független attól, hogy a korábbi számokhoz képest visszaesés tapasztalható.
Több európai országban dőlnek meg a napi rekordok. Ezúttal egy Magyarországhoz közeli országban jelentettek hasonlót.
A koronavírus terjedésével több országban is átléptek bizonyos határokat a negatív rekordok listáján, amire korábban nem számíthattunk.
Egy igen fontos mérföldkő született Kanadában, amire március óta nem volt példa. Rengeteg kanadai könnyebbülhetett meg.
Egyre több olyan koronavírus-fertőzött található Olaszországban, akiknek állapota kórházi kezelést igényel, ám ennek ellenére gondolkodnak azon, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályokon enyhítsenek-e.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a történelem egyik legnagyobb közlekedési kihívása lehet, hogy mindenhova, megfelelő mennyiségben eljuttassák a kész koronavírus-védőoltásokat
A legfrissebb kontakt nyomon követési adatokból kiderült, hogy a teljesen egészségesnek tűnő fiatalok jelenthetik a legnagyobb kockázatot a rendkívül ragályos COVID-19 fertőzés továbbadásában.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az M1-nek adott exklúzív interjújában erősítette meg az elmúlt napok során mondottakat, vagyis az ország továbbra is működni fog, a jelenlegi korlátozásokat fogják jobban betartatni, szankciók árán is.
Brutális történetekről számolt be több nő az Al Jazeera riportereinek a nyugat-afrikai Nigériában, hogy a koronavírus-szabályok betartatására hivatkozva milyen kegyetlen dolgokat kellett átélniük a rendőrség keze alatt.
Ha az elmúlt hetek során Indiáról volt szó, az általában azért volt, mert újabb és újabb rekordot döntöttek a koronavírus-járvány tekintetében, a fertőzés olyan súlyossá vált, hogy már közel napi 100 ezer beteget azonosítanak.