A Magyar Orvosi Kamara területi vezetői szerint komoly gondok vannak a vakcinációs programban.
Újabb oktatási intézményben jelent meg a koronavírus, melyet ezúttal egy kisiskolás szervezetében mutattak ki, ezért a vele kapcsolatban álló tanárok és diákok is karanténba kerültek.
Az előző napokhoz hasonlóan az elmúlt 24 órában is tovább emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzött személyek száma az országban, miközben 8 beteg életét vesztette a vírusfertőzés következtében.
Az egész világon újabb magasságokban jár a koronavírus-járvány, hiszen már több mint 25,4 millió emberről bizonyosodott be, hogy átesett a COVID-19 fertőzésen.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ ismét elérhetővé tette azon városok listáját, ahol a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának emelkedését mutatták ki.
Nem tapasztalható lassulás a koronavírus terjedését illetően, amiről a török egészségügyi miniszter számolt be a Twitteren keresztül.
Korábban már számítani lehetett arra, hogy a francia kórházak egy része túlterheltté válhat, különösen az intenzív osztályok, ahol messze kevesebb az elérhető ágy.
Brazíliában és Mexikóban is sok COVID-19 áldozatot rögzítettek az elmúlt 24 órában, jelezvén, hogy nem nyugodhatnak meg.
Hongkong nagyon pozitívan számolt be a tömeges tesztelésről, ami néhány emberben félelmet váltott ki a vírus esetleges gyorsabb terjedésének.
Befutottak a legfrissebb indiai koronavírusszámok Indiából, amik ugyan az 1 hetes átlagot tekintve alacsonyabbak, még mindig nagyon magasak.
Az USA újabb nyilatkozatot tett Kínáról, ahonnan feltehetőleg a koronavírus indult, mely hamar világjárvánnyá alakult át.