Dél-Ázsiában közel 239 ezer gyermekhalál történt – a tragédiákért az egészségügyi ellátórendszerben a pandémia következtében kialakult fennakadások a felelősek.
A Bill and Melinda Gates Foundation legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy a pandémia alatt a globális egészségügyi fejlődés mintegy negyed évszázaddal visszaesett, ezáltal emberek milliói válhatnak a nyomor és a betegségek áldozataivá.
A COVID-19 pandémia nemcsak a fizikai, hanem a szellemi egészségre is kihat, amelyet legfőképpen a fiatal korosztály tapasztalhatott magán – számolt be róla a CNN.
A jelek szerint a hazai labdarúgó-bajnokságokban résztvevő csapatokat sem kerüli el a koronavírus, ugyanis egyre több helyről érkeznek pozitív koronavírus-teszttel kapcsolatos információk.
Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzetekért felelős vezetője hétfőn arról beszélt, az alapoktól kellene átgondolni, miként állunk hozzá a pandémiához, ugyanis az idősotthonokban történt elhalálozásokkal egy teljes generációt veszíthettünk el.
Habár jelenleg harmincnál is több potenciális védőoltásjelölttel zajlanak az emberi kísérletek, az egyik gyógyszeripari vállalat készítményével már a célvonal közeléhez érkeztek.
A 2020-as naptári évben a koronavírus-járvány életünk minden szegletére hatott, gyakorlatilag a létezésünk részévé vált határozatlan időre, ha tetszik ez nekünk, ha nem.
A svédek egy újabb tilalmat oldottak fel, amivel látogathatóvá teszik a különböző idősotthonokat az ország területén, annak ellenére, hogy a koronavírus továbbra is jelen van.
Jelentős számú, több tucat koronavírus-fertőzött találtak a rendőrség állományában szeptember 8-án, jelen pillanatban 34 rendőrt tartanak nyilván fertőzöttként – mondta az ORFK Kommunikációs Szolgálata a Magyar Hangnak.
Ha hinni lehet az Egyesült Államok elnökének, akkor USA csak hetekre lehet attól, hogy a kezében fogja a koronavírus-vakcinát, amit elkezdhet beadni az embereknek.
Két hét alatt ez a legnagyobb szám Brazíliában, miközben a fertőzések száma még mindig elég magas a napi átlagot tekintve.