Az influenza miatt sokkal nehezebb megállapítani, hogy az adott személy koronavírus-beteg, vagy szimplán csak influenzás, náthás lett.
Megkezdték az Egyesült Államokban és Belgiumban az amerikai Pfizer gyógyszergyár által fejlesztett koronavírus elleni tabletta klinikai kísérleteit.
A brit kormány közölte, hogy nincs abban a helyzetben, hogy koronavírus elleni oltásokat osszon meg Újdelhiben, ehelyett a hazai bevezetést helyezi előtérbe, mivel a vírus továbbra is egyre jobban terjed Indiában és a szomszédos országokban.
Emellett közel 1,8 millióan már a második oltásukat is felvehették Magyarországon, így egyre közelebb és közelebb kerülünk az alagút végén lévő fényhez.
A szakértők szerint jelentősen magasabbak lehetnek a koronavírus-statisztikák Indiában a járvány második hullámában, mint amit a hivatalos adatok állítanak mind a fertőzések számáról, mind az elhunytak számáról.
Az operatív törzs ismertette az elmúlt 24 óra járványügyi adatait, így azt is megtudhattuk, hogy jelenleg hány COVID-beteget kezelnek a kórházakban.
Az érvényben lévő jogszabály értelmében 4 millió beoltott magyar állampolgár után sem változnak a rendezvényekkel kapcsolatos korlátozások.
Az indiai koronavírus-járvány okozta válság a legsúlyosabb összeomlás lehet a világon, az oxigénhiány miatt az emberek már az utcákon halnak bele a megbetegedésbe.
Az indiai kormány "rosszindulatúnak és rágalmazónak" bélyegzett egy ausztrál újság által újrapublikált cikket, amely Narendra Modi miniszterelnök járványkezelését bírálta.
A koronavírusos megbetegedés egyik legfőbb tünete a szaglásvesztés, melyet a szakemberek szerint kitartó munkával, de egyszerű, olcsó, és fájdalommentes tréninggel nyerhetünk vissza.
A koronavírushoz köthető elhalálozások számának heti adatai utoljára fél éve álltak ilyen alacsonyan Angliában és Walesben, mint a jelenlegi számok.