Az előző napi adatokhoz képest mérsékelt ütemben nőtt a covid-fertőzöttek száma Magyarországon.
Erre hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos, hangsúlyozván, hogy az ügyintézők azonban segítenek abban, hogy probléma esetén a kártya a lehető leghamarabb eljusson az oltott személyhez.
Jó esély nyílhat arra, hogy a későbbiekben Magyarországon a 16 és 18 év korosztály mellett a még fiatalabbak is megkapják az oltásukat koronavírus ellen.
Friss számokkal tudunk szolgálni az oltásokat illetően, amik jó tempóban haladnak előre, és pár héten belül meglehet a várva várt 5 millió beoltott.
A vitatott Weibo-poszt, amelyet azóta már eltávolítottak, egy nappal azután készült, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök közölte Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, hogy aggódik az indiai járványhelyzet miatt, és részvétét nyilvánította a halálos áldozatok miatt.
India járványhelyzete olyan szörnyű, hogy a gazdagok sorra menekülnek az országból, köztük Adar Poonawalla oltóanyagcár is.
Az operatív törzs ismertette az elmúlt 24 óra járványadatait, amik a harmadik hullám gyengüléséről tanúskodnak Magyarországon.
Magyarország már a következő fontos mérföldkő felé robog, és az aktuális cél az ötmillió beoltott elérése, amiről Szlávik János mondott pár szót.
Lisziewicz Julianna immunológus az ATV Start című műsorában több fontos témát is érintett, így például az antitestek kialakulását, vagy az indiai mutánst.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára bejelentette, hogy újra látogathatók az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen.
A viszonylag ismeretlen koronavírus-variánst, amelyet először egy Tanzániából Angolába tartó járaton fedeztek fel, most a világ legmutáltabb koronavírus-mutációjaként tartják számon.