Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A MOSZ tiltakozik a kormány egészségügyi átalakítást célzó javaslata ellen

A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) rámutatott, a dokumentum jelen formájában súlyos károkat okozhat az egészségügyi munkavállalók számára, tovább mélyítheti az ágazat humánerőforrás problémáit.

A kormány hatalmas bejelentése a nyugdíjasoknak

Az elszálló árak és a folyamatosan emelkedő infláció nyomán a nyugdíjasok illetménye már aligha fedezi kiadásaikat és megélhetési költségeiket, így a kormány komoly döntést hozott.

A kormány javítani kívánja a betegellátást és emelné az egészségügyi béreket

A Belügyminisztérium közölte, hogy a kormány elkötelezett a betegellátás minden szintjének további javítása, valamint az orvosok és egészségügyi dolgozók további béremelése mellett.

A DK szerint a kormány tönkretette az oktatást

A DK továbbra sincs jó véleménnyel a kormány döntéseiről, többek között az oktatás kapcsán sem.

Nyitrai: a kormány megvédi a nyugdíjakat és azok vásárlóerejét

A miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy szerinte a kormány "minden körülmények között arra törekszik, hogy megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét és megvédje a juttatásaikat".

Párbeszéd: durvább a válság, mint 2008-ban – az Orbán-kormány tönkreteszi az országot

Az Országgyűlés keddi ülésén napirend előtti felszólalásában a Párbeszéd rámutatott, a jelenlegi válság súlyosabb, mint a 2008-as volt, felelősként pedig az Orbán-kormányt nevezte meg a párt.

Az LMP szerint a kormány akadályozza a megújuló energiaforrások használatát

Az LMP szerint kaotikus, amit a kormány a megújuló energiaforrások terén tesz, hiszen egyetlen javaslatukat sem támogatták, melyek a fenntartható fejlődést segítenék elő.

MSZP: a kormány nem támogatja a lakosságot segítő javaslatokat, ez szégyen

A párt társelnöke csütörtökön rámutatott, a kormány az MSZP egyetlen javaslatát sem támogatta, melyek a lakosság azonnali megsegítésére irányultak, ezt a viselkedést pedig egyenesen szégyennek nevezte.

A megélhetési válság ellenére sem terjesztik ki az ingyenes iskolai étkezést

Egészen megdöbbentő kijelentést tett egy brit miniszter: még a megélhetési válság ellenére sem tervezik felmérni, hogy mindez milyen hatással van azon családokra, melyek nem jogosultak az ingyenes iskolai étkezésre.

Csak ideiglenesen változnak a napelemes rendszerek telepítésére vonatkozó szabályok

A háztartási kiserőművek telepítéséről szóló, jelentős szabályváltozásokat tartalmazó kormányrendelet október 26-án jelent meg a Magyar Közlönyben.