A hatóságok közlése szerint három hajóról foglaltak le összesen 158 millió dollár értékben kokaint és marihuánát.
Andrew Coster úgy véli, ez a nagy fogás komoly anyagi csapást mér a dél-amerikai termelőktől kezdve egészen a termék forgalmazójáig.
A togói zászló alatt közlekedő, szarvasmarhákat szállító teherhajó 28 fős legénységét a Gran Canaria szigetén lévő Las Palmasban tartóztatták le.
A Jackass egyik őrült sztárja immáron 14 éve tiszta, ám ez nem mindig volt így. Sőt.
A hivatalos tájékoztatás szerint csaknem 900 kilogramm kokaint foglaltak le a belgiumi Antwerpen kikötőjében.
A kábítószer mellett fegyvereket, járműveket, valamint készpénzt is elkoboztak a bűnözőktől.
A vámhatóság 2021-ben csaknem 90 tonna kokaint foglalt le az antwerpeni kikötőben.
Pokoli éjszakákat is át kellett élnie emiatt, noha tudta, hogy ez nem jó, és félni fog az elképzelt jelenségek miatt
A két csempész elmenekült, még nem sikerült elkapni őket.
Továbbra is virágzik az interkontinentális kábítószer-kereskedelem, amelyet a nemzetközi bűnüldöző szervek minden erejükkel próbálnak felszámolni.
A nagy fogást a gyár dolgozói fedezték fel.