A rendőrök jelenleg is helyszínelést végeznek a helyszínen, ahol egy fiatal férfi feltehetően végzett magával.
Mentők is érkeztek a helyszínre, miután újabb motorbaleset történt, legutóbb Kőbányán, Budapest X. kerületében.
A BMW sofőrje későn vette észre az előtte lekanyarodót.
Pár perc alatt megérkezett hozzá a segítség.
Nem kis tételben foglaltak le drogokat a hatóságok Kőbányán, az akcióról videó is készült, mely újabb egyértelmű üzenet a bűnözők felé.
A rendőrség a közzétett felvételek után nagyon gyorsan elfogta a férfit, akinek felelnie kell az általa elkövetett bűncselekményért.
A két beagle egy kalandos útra indult, ám ezt nem közölték előzetesen gazdájukkal, aki érthető módon nagyon aggódott miattuk. Végül az egyenruhások bukkantak nyomukra.
A gyanú szerint a fiatal férfi néhány perc leforgása alatt két gyalogosra is rátámadt, amiért évekre rácsok mögé kerülhet.
A rendőrség alig pár órán belül elkapta az elkövetőt, akinek most felelnie kell a tettéért, ami nem volt veszélytelen.
A Kálvin tér és Újpest-központ között az M3-as pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad tér az M30-as állomáspótló busszal, valamint alternatív járatokkal érhető el.