A helyi tálibok szóvivője azt állítja, hogy immáron csak egy nagyon kis rész marad, ami amerikai ellenőrzés alatt áll a kabuli repülőtéren.
Egy autóbomba végzett az ártatlan emberekkel, ami már a sokadik ilyen merénylet Kabulban, ahol egyre többen halnak meg a terroristák kezei által.
Az Iszlám Állam egyik fegyveres csoportja szombaton megtámadta az afgán fővárost, melynek következtében egy ember elhunyt, többen pedig megsérültek a helyszínen.
Egy újabb súlyosabb támadás érte az afgán fővárost, ahol a legutóbbi támadásban 8 civil vesztette életét. A tálibok tagadják, hogy részt vettek volna az akcióban.
A merényletben három ember vesztette élét, köztük a TOLO News televízió egykori politikai műsorainak házigazdája.
Eddig legkevesebb több mint 20 áldozatról tudni, akik a kabuli egyetemi támadásban vesztették életüket. Egyeseket a tanteremben végeztek ki.A három támadó, akik fegyverekkel és gránátokkal támadtak, több diákot szó szerint kivégeztek. Egészen szörnyű képek terjengtek erről a közösségi médiában, ahogy a halott, agyonlőtt diákok egymáson feküdtek a székek mellett. Egyes termeket rengeteg vér borított. A […]
A BBC jelentése szerint eddig legkevesebb 19 halottról tudni Kabulban, ahol egy helyi egyetemen sorra lőtték le a diákokat.