Beszámolók szerint a csapások a húti rakétaállások ellen irányultak.
A tömeg egymást nyomta halálra, melynek következtében legkevesebb 78 ember életét vesztette, már nem lehetett rajtuk segíteni.
A volt húszi foglyokat családtagjaik, politikai vezetőik és egy zenekar fogadta, amikor leszálltak Szanaában, a húszik ellenőrzése alatt álló jemeni fővárosban.
A Jemen partjainál hánykolódó FSO Safer olajszállító hajó bármelyik pillanatban elsüllyedhet vagy felrobbanhat, közölte az ENSZ a Sky News hírportállal.
Az amerikai haditengerészet szerint az egymillió lőszert tartalmazó fegyverszállítmány Iránból Jemenbe igyekezett.
A Nemzetközi Vöröskereszt szóvivője pokoli helyzetről számolt be Jemennel kapcsolatban, ahol a lakosság kétharmada immáron az alapvető egészségügyi ellátáshoz sem fér hozzá.
Még akár a hétvégén rendezendő Szaúd-Arábiai Nagydíj is veszélybe sodródhat a közel-keleti feszültség eszkalációja miatt.
Az ENSZ tavaly novemberi becslése szerint 2021 végére 377 ezer áldozatot követelhet a konfliktus, a halálesetek 60 százalékát pedig az élelemhez, vízhez és egészségügyi ellátáshoz való elégtelen hozzáférés okozza.
A támadást az Iránnal szövetséges húszi mozgalom vállalta magára.
Egy amerikai közlemény szerint az USA hadihajót és vadászgépeket telepít az Egyesült Arab Emírségek védelmére, miután a jemeni lázadók sorozatos rakétatámadásokat hajtottak végre.
Jelenleg nem tudni, hogy a kilőtt rakétával Abu Dzabit vagy Dubajt vették célba a lázadók, akik Jemenből indították útjára a halálos fegyvert.