Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Az Iszlám Állam állhat a legújabb támadások mögött

Az iraki katonaság közleményében úgy fogalmazott, hogy az Iszlám Állam militánsai állhatnak a Bagdadtól északra található faluban történt brutális kivégzések mögött

„Biden légitámadásai a szíriai támaszpontokkal szemben igazi ajándék az Iszlám Állam számára”

Még a múlt hét folyamán hajtott végre légitámadásokat a Pentagon a Szíriában található, iráni támogatással bíró milíciák támaszpontjai ellen, melyről elmondták, hogy válaszcsapás volt az Irakban található amerikai támaszpontok ellen indított támadásokra.

A síita iszlám egyik szent városába látogatott el Ferenc pápa Irakban

Ferenc pápa pénteken érkezett meg Irak fővárosába, Bagdadba, ahol történelmi négynapos iraki látogatását kezdte meg.

Megkezdődött az első pápai látogatás Irakban

Ferenc pápa a koronavírus-járvány és a biztonsági aggályok ellenére pénteken megérkezett Irakba, ahol az ország csökkenő keresztény lakosságát nyugalomra és a háború sújtotta Irak újjáépítésére buzdítsa.

A berögzült szokások és a vírustagadás nehezítik a járványkezelést Irakban

Irakban is súlyos problémákat okoz a brit koronavírus-variáns, melynek következtében az ősszel tapasztalt enyhülésnek már nyoma sincs, és rekordszámú fertőzötteket regisztrálnak naponta. Ennek következtében az iraki kormány lépett, és szigorú korlátozásokat vezetett be, ez azonban a népi szokásokat nem fogja felszámolni.

A járványt kihasználva építhette újra magát az Iszlám Állam

Akár több tízezres nagyságrendre is tehető az újjászervezett Iszlám Állam militánsainak a száma, akik a koronavírus-járvány bénítását kihasználva építhették újra a nemrégiben szétvert szervezetüket.

Öngyilkos merénylet történt, legalább hét halálos áldozatról tudni

Újabb merénylet rázta meg Irak fővárosát, Bagdadot csütörtök reggel, az állami televíziók mindössze csak annyiról számoltak, hogy halálos áldozatok és sérültek is vannak, a helyi rendőrség viszont legalább hét halálos áldozattal számol.

Nő a feszültség a kurdok között, teljes háborútól tartanak Irakban

Egyre inkább fokozódik az aggodalom a Közel-Keleten, hogy totális háború robbanhat ki a Törökország által betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) és a Kurdisztáni Regionális Kormány (KRG) között az Irak északi részén található autonóm régióban.

Bosszút akart állni a férjén, ezért felment a hídra és két gyermekét is folyóba dobta egy nő

A biztonsági felvételek is azt mutatják, hogy az iraki nő a két gyermekét a hídról dobta a Tigris folyóba, akiknek a holttestét egyelőre nem találták meg.

COVID-19-történet: holttesteket hantolnak ki egy koronavírus-temetőből

Egyes családoknak még nagyobb fájdalmat kell átélniük a koronavírus miatt, és ez a szomorú történet is rávilágít arra, hogy a világunk mennyire felborult a világjárvány következtében.