Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,60 Ft
Euró
394,55 Ft
Font
461,13 Ft
Bitcoin
61,871 $

A járványt kihasználva építhette újra magát az Iszlám Állam

Akár több tízezres nagyságrendre is tehető az újjászervezett Iszlám Állam militánsainak a száma, akik a koronavírus-járvány bénítását kihasználva építhették újra a nemrégiben szétvert szervezetüket.

Külföld

Nagy Noel

Szerkesztő

Mind a kurd erők, mind az ENSZ megerősítette, hogy az Iszlám Állam minden bizonnyal újjáépíthette magát, és támadásra készülhetnek Irak észak része ellen. Sirwan Barzani, a kurd Peshmerga erők parancsnoka elmondta a brit The Times lapnak, hogy a dzsihadisták kihasználták az alacsony hatásfokon működő hadműveleteket, és beférkőztek Észak-Irakba – ismételten.

Az Iszlám Állam még 2014-ben járt történelme csúcsán, amikor sikerült jelentős területeket megszerezniük a belső konfliktusok által sújtott Irakban és Szíriában. Nagyon súlyos és barbár offenzívákat folytattak le Abu Bakr Al-Bagdadi vezetésével, és a nyugati-kurd erőknek csak 2018-ra sikerült visszaszorítani őket. Soron kívül Kiugrott a negyedikről egy 98 éves nyugdíjas a Nagykörúton

Barzani úgy fogalmazott, hogy az iszlamistáknak sikerült elrejtőznie a civilek között, és ezáltal megalkottak egy teljesen új vezetőséget, elsősorban a kurdok által lakta hegyvidéki iraki régiókban. Hozzátette: az Iszlám Állam továbbra is súlyos fenyegetést jelent a világ számára, és folyamatosan törni fognak előre, mert hatalmat akarnak maguknak:

„Amikor a felszabadítás megkezdődött a régióban, leborotválták a szakállukat, és civileknek adták ki magukat. A helyzet, hogy egy lehetőségre vártak, hogy mikor tudjanak visszatérni és újjászerveződni. Az újjászerveződés sokkal gyorsabbra sikerült, mint azt korábban gondolták, köszönhetően a járványnak, és annak, hogy kevesebb volt a koalíció által lefolytatott hadművelet. Ez számunkra nagyon rossz, számukra nagyon jó helyzetnek bizonyult”

Az Iszlám Állam alvó sejtjei a tavalyi év során szerveződhettek újra Abu Ibrahim Al-Haszimi Al-Kuraisi vezetése alatt – írja a The Sun. Az újjászerveződött terrorszervezet a koronavírus-járványt kihasználva Deir Ezzor városa közelében található sivatagos terület felett vehette át először az irányítást, ami az első kezükben lévő terület az elmúlt két évben.

A 32 halálos áldozattal járó januári bagdadi piactéri robbantás mögött már az Iszlám Állam tevékenységét sejtik. A kurd Peshmerga úgy becsüli, nagyjából 7000 harcosa lehet jelenleg a terrorszervezetnek, az ENSZ Terrorellenes Irodája (UNOCT) viszont ennél magasabbra saccolja ezt a számot.

Az UNOCT vezetője, Vlagyimir Voronkov úgy véli, csak Irakban és Szíriában 10 000 katonával tervezik az újabb területfoglalásokat, ezért hosszabb távon is globális veszélyt jelentenek. Hozzátette azt is, hogy jelenleg a sivatagos és vidéki területeken szervezkednek kis sejtekben, amely megnehezíti a felszámolásukat.

Az elmúlt évben a világ többi pontján is érezhető volt az Iszlám Állam hatása, többek között Afrikában és a Fülöp-szigeteken is elkövettek terrorcselekményeket. Mind közül a Mozambikban történt támadás volt a legbrutálisabb, melynek során mintegy 50 embert fejeztek le és daraboltak fel.

Jogerősen elítélték a férfit, aki a veronai buszbaleset áldozatainak rokonait zaklatta

A Fővárosi Törvényszék szerdán másodfokon helybenhagyta annak a férfinak a büntetését, akit az elsőfokú bíróság többrendbeli zaklatás vétsége miatt 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélt.