A szervezők szerint összesen 140 ezren vonultak ki az utcákra a dráguló megélhetés ellen tiltakozva.
Augusztusban 4,9 százalékkal magasabban voltak a fogyasztói árak a tavalyi értékekhez képest, ezáltal számottevő módon meghaladták a jegybank által meghatározott célokat.
Nyilvánosak lettek a Központi Statisztikai Hivatal inflációs adatai 2021 júliusára is, amelyből kiderült, hogy egyes termékeknek mennyire durván kilőtt az ára.
Az éghajlatváltozás, a munkaerőhiány, az alapanyagárak, a csomagolóanyag díjának növekedése, az állati járványok hatása és a takarmányárak emelkedése miatt nem igazán számíthatunk a fogyasztói árak csökkenésére.
Bár ma még drágult, pénteken már olcsóbb lesz az üzemanyag.
Magyarországon a keresetek 8,5 százalékkal nőttek májusban, ami a szokásos 9-10 százalékos tempóhoz képest enyhe visszaesésként értékelhető.
Európán belül Magyarországon a legmagasabb az áremelkedés, hazánkban összesen 5 százalékos inflációt mértek.
Elképesztő mértékű az infláció, legutóbb 9 évvel ezelőtt volt ilyen gyenge a forint, az üzemanyag- és építőanyagárak az egekben, sőt, már a szokásos bevásárlás is jócskán többe kerül, mint korábban.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint ha akarná, sem tudná Brüsszel elgáncsolni a magyar gazdaságot.
Az MNB inflációra adott válasza, az alapkamat-emelés már szemmel láthatóan megmutatkozik a piaci alapú lakáshitelek terheinek emelkedésében.
Amennyiben az éves infláció magasabb lesz 3,6 százaléknál, úgy novemberben újabb nyugdíjemelés jöhet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter egy hétfőn megjelent interjúban.