Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rendkívüli bejelentés érkezett a rákkal küzdő brit uralkodó, III. Károly király állapotáról

Rendkívüli bejelentés érkezett a rákkal küzdő brit uralkodó, III. Károly király állapotáról

III. Károly király televíziós beszédben osztotta meg a közönséggel, hogy a rákkezelése a következő évben mérséklődni fog, mivel az orvosok szerint „a korai diagnózis, a hatékony beavatkozás és az orvosi utasítások betartása” eredményesen segítette gyógyulását.

További Hírek

Élőben III. Károly koronázása

Hamarosan megkoronázzák III. Károlyt, amit többek között az RTL is élőben fog közvetíteni.

Koronázás: csokimellszobrot készítettek III. Károly királyról

Igen, az életnagyságú mellszobor csokoládéból készült, több mint 17 liter olvasztott édesség felhasználásával.

Novák Katalin is részt vesz III. Károly király koronázásán

A köztársasági elnököt is meghívták a történelmi eseményre, Novák Katalin pedig örömmel fogadta az invitálást, s jelezte, részt fog venni a koronázáson.

Megvan a lista, kik lépnek fel III. Károly király koronázását követően

Igazi sztárparádé várható III. Károly koronázása alatt és után, többek között Katy Perry is zenélni fog az eseményt követően.

III. Károly testvérének, Eduárdnak adományozta az Edinburgh hercege címet

Korábban a 2021-ben elhunyt édesapjuk, Fülöp volt az edinburgh-i herceg, aki az esküvője napján, még 1947-ben kapta meg a rangot.

A legnagyobb világsztárok lépnek fel III. Károly koronázási ünnepségsorozatán

Emellett az NHS, néhány kórus és énekegyüttes is műsorral készül, míg a helyi lakóközösségek utcabálsorozatot rendeznek országszerte.

Károly király: a szélerőműpark nyereségét a közjóra fordítsák a monarchia helyett

Károly király ismét bebizonyította, hogy számára mi az, ami valójában fontos: kifejezetten kérte ugyanis, hogy a Crown Estate szélerőműpark 1 milliárd fontos nyereségét "közjóra" fordítsák, ne pedig a királyi háztartás finanszírozására.

Bíróság elé állt az a férfi, aki korábban tojással akarta megdobni III. Károlyt

Mayt többek között azzal vádolják, hogy fenyegető/gyalázkodó szavakat is használt tette elkövetésekor, amely alkalmas arra, hogy riadalmat vagy stresszt keltsen.

Harry herceg: Vilmost „gyötörte” III. Károly király viszonya Camillával

Harry herceg a rövidesen megjelenő Spare című önéletrajzi könyvében azt írja, Vilmos "óriási bűntudatot érzett", amiért nem beszélt apja viszonyáról Camillával.

Így ünnepli 74. születésnapját III. Károly brit király

Első körben a Buckingham-palota lovas zenekara játszotta el a Happy Birthdayt, London-szerte pedig ágyúkkal is tisztelegnek.