A hatóságok közlése szerint nagy erőkkel keresik azt a három brit állampolgárt, akik azt követően tűntek el egy búvárhajóról, hogy az kigyulladt Egyiptom partjainál.
A kanadai mentők leállították a 12 személyből álló, eltűnt legénység utáni keresést, akik a spanyol halászhajóról tűntek el, amely Új-Fundlandtól 460 kilométerre süllyedt el a viharos tengeren.
Habár első hallásra teleshopos badarságnak hangzik a cím, valójában egy korszakalkotó tudományos áttörésről van szó.
Ha azt hittük, már láttunk egyedi koncepciókat a megújuló energiaforrások felhasználása terén, akkor gondoljuk át újra a helyzetet, hiszen egy új hajóprototípus egészen különleges dizájnt kapott.
A Crystal Cruises két hajóját azért tartóztatták le, mert nem fizették meg az üzemanyagköltséget.
A szénszállító bárkából átalakított vitorlás első történelmi utazásán szolgálta a brit felfedezőt, a Csendes-óceán déli részére küldött expedíció során.
Feltételezhetően embercsempészek borultak fel azzal hajóval, amin mintegy negyvenen utazhattak.
Számos ezüst és bronz római érme került elő a két hajó roncsai közül, de a fedélzeten tartózkodók személyes tárgyai a legérdekesebbek.
Több milliárd forintért frissítik a Balatonon közlekedő hajókat, már 2022-ben várható az első korszerű járművek megjelenése.
Menekültekkel teli hajtó találtak a Földközi-tengeren 10 halottal a fedélzeten.
A zöld energiával foglalkozó Fortescue Future Industries (FFI) az MMA Offshore vállalat közreműködésében egy 75 méter hosszú hajó tervezésébe kezdett, ami 100 százalékban megújuló és újrahasznosítható meghajtással fog működni.