Egy embert ki kellett emelniük a tűzoltóknak a roncsból, miután az árokba csapódott Levél és Mosonmagyaróvár között.
Három személy vesztette életét az M86-os autóúton, amikor egy személygépkocsi belerohant egy tehergépkocsiba.
Egyelőre nem erősítették meg, hogy a 40 éves férfi ittas volt, ám az egyenruhások szerint valószínűsíthető, hogy alkoholmámoros állapotban hajtott bele a villanyoszlopba.
A nő nem egyszer szúrta meg az élettársát a konyha késsel, majd nem sokkal később letartóztatták.
A fiatal még április 5-én távozott tartózkodási helyéről, ám azóta is ismeretlen helyen van.
A Sopronban történt robbanásban egy ember életveszélyesen megsérült.
A fiatal még április 11-én, engedély nélkül távozott győri tartózkodási helyéről, ám azóta sem találják.
Nem várt csapadékmennyiséget kaptak a Sopron térségében élők
A rendőrség most a lakosság segítségét kéri a február 27-én eltűnt 14 éves lány ügyében, aki azóta is ismeretlen helyen tartózkodik.
Az esetről eddig nem sokat tudni, ám a rendőrség közlése szerint felmerült a bűncselekmény gyanúja.
Ismét egy kiskorú személy eltűnésének ügyében kért segítséget a rendőrség, akit február 3. óta nem találnak.