Oroszország katonai célpontként tekint az acélgyárra az ukrán kikötővárosban, ahol szinte már minden megsemmisült vagy súlyos károkat szenvedett.
A legfrissebb jelentések szerint többen meghaltak és rengetegesen megsérültek egy pakisztáni iskolai robbanásban.
Eljött az a pont, amikor az eddigi legfiatalabb korcsoport is részt vegyen a tesztelésekben. Ezúttal a 12 éves korosztály vesz részt ebben a folyamatban.
Egy nagyon kedves történetet osztott meg a CNN hírhálózat a koronavírus idején, aminek a gyerekek is fontos szereplői.
Egy 9 éves fiú minden egyes nap kisétál az egyik helyi iskolához, ami jelenleg zárva tart a vírus miatt. Teszi ezt amiatt, mert otthon nincs internetkapcsolata, így az oktatási intézmény WiFi-hálózatát használja.
A LifeTV műsorában nagyon határozott véleményeket fogalmazott meg Gáspár Evelin, aki ezzel részben meg is osztott a közvéleményt.
Gáspár Győző idősebbik lánya talán már soha nem lesz édesanyja, és a Blikknek elmondta, mi is áll ennek a hátterében.
Egy 48 éves férfi a tizenéves unokahúgát molesztálta, ahelyett hogy az iskolába vitte volna. A bíróság nem volt elnéző, és börtönbüntetésre ítélte Szingapúrban.
Egy igen érdekes történet látott napvilágot, aminek a középpontjában egy 10 esztendős fiú áll az édesanyjával, aki szépen megleckéztette a fiát.
A nő letöltendő börtönbüntetést kapott, miután bizonyítható módon bántalmazott egy 1 hónapos gyermeket.
Sokan nagyon hasznos dolgokra használják fel az otthon eltöltött időt a koronavírus idején, ahogyan ez a 12 éves kislány is, aki egészen szenzációs módon újította fel az otthonát az édesanyja segítségével.