Szijjártó Péter általában sokat tartózkodik külföldön a politikai és gazdasági ügyek miatt, de a következő napjai még inkább sűrűek lesznek.
Az Európai Unió számára nem kérdés, újjá fogja építeni Ukrajnát, kerül, amibe kerül.
Deutsch Tamás több mint egyértelműen fogalmazott, amikor Brüsszel volt a téma, miután levelet küldtek Magyarországnak a benzinárstop kapcsán.
Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte Vlagyimir Putyin háborúja az élelmiszerbiztonságot fenyegeti.
Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnökének meggyőződése, hogy az országra kivetett szankciók soha vissza nem térő lehetőséget teremtenek.
Moldova már régóta álmodozik arról, hogy egy nap az Európai Unió tagja legyen, ennek azonban még nincsenek meg az intézményi feltételei.
Gyurcsány Ferenc feleségétől nem szokatlanok a nagy és hangos szavak, ezúttal az európai minimálbérről beszélt, és természetesen szóba hozta Orbán Viktor miniszterelnököt.
Az Európai Uniót kívülről és belülről is számos kritika érte amiatt, hogy akár egyetlen tagország vétóján elúszhatnak létfontosságú politikai döntések.
Nagy viták és ellentétek árán, de végül csak sikerült megállapodnia az Európai Uniónak a hatodik szankciós csomagban.
Nem igazán merült fel soha az európai integráció történetében, hogy az Európai Unió felvenné a tagok közé Oroszországot, de a Kreml részéről sem mutatkozott erre igény.
Az Európai Unió nem tett le arról a tervéről, hogy megbüntesse Oroszországot a háborúért, és úgy tűnik, mást is bevezetnének a nem működő szankciókon kívül.