A családi házak építésére alkalmas telkek akár 30-50 százalékkal is drágulhattak, de még mindig a fővárosban a legdrágább telket venni.
A világpiaci folyamatok alakulásának legfőbb vesztesei a hazai építőipari vállalatok, azonban fontos kiemelni, hogy saját maguk is hozzájárultak a dráguláshoz.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai szerint májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit.
Az ÉVOSZ azt reméli, hogy az intézkedéseknek köszönhetően nagyobb mennyiségű építőanyag marad majd az országban.
A miniszterelnök által korában bejelentett építőanyag-listában szerepel a kavics, a gipszkarton és a vasrudak is.
A számos iparág számára kiemelten fontos acél ára is az egekbe szökött, amely nem csak a koronavírus-járvány hatásainak köszönhető.
A GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs szerint az árrobbanás miatt több tényezőt is meg kellene vizsgálni, mivel ezt piaci faktorok befolyásolják.
Míg korábban egy átlagos háznál 30-40 millió forintos költségekkel kellett számolni, mára ez akár 10 millió forinttal is többe kerülhet.
A kormány beavatkozását várják az építőiparban az építőanyagok árának nagymértékű megugrása miatt, és ugyanezt sürgeti az Magyar Önkormányzatok Szövetsége is. A Market Építő Zrt. vezérigazgatója a hazai gyártás ösztönzését vagy ármaximalizációt javasol, míg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) exportkorlátozást tanácsol.
Enyhítik a feszültséget az építőipari értékláncon belül a kormányfő által bejelentett intézkedések, viszont mivel világkereskedelmi háború zajlik, a hazai piaci szereplők és a kormány csak részlegesen tudják kezelni az építőanyagok drasztikus áremelkedésével és hiányával járó problémákat.
Egyre több panasz érkezik a Gazdasági Versenyhivatalhoz az építőiparban tapasztalt irreális árakkal kapcsolatban, a nemzeti versenyhatóság pedig közleményében azt írja, továbbra is kiemelten kezeli a drasztikus áremelkedésekkel és egyéb káros piaci folyamatokkal összefüggő panaszokat.