A francia elnök sosem titkolta, hogy sokat beszélget Vlagyimir Putyinnal, és állítása szerint Volodimir Zelenszkij kérésére fenntartotta ezt a kapcsolatot.
Orbán Viktor elmondása szerint alaposan és kimerítően megvitatták a migráció és a jogállamiság kérdését a V4-ek a francia államfővel.
Jószándékáról biztosította Emmanuel Macron köztársasági elnök a jogállamiság kérdésében a visegrádi országok miniszterelnökeit a Várkert Bazárban tartott közös sajtótájékoztatón.
Öt hónappal az elnökválasztás előtt a vásárlóerővel kapcsolatos aggodalmak az egekbe szöktek, ezért Macron azt mondta, hogy az új reaktorok létfontosságúak az árak ésszerű szinten tartásához.
A francia elnököt és hivatalát ráadásul azzal vádolták, hogy megpróbálták eltussolni az ügyet, miután egészen addig nem voltak hajlandók cselekedni, míg a Le Monde nyilvánosságra nem hozta a bántalmazásról készült felvételt.
Franciaország szerint „új mélységre” süllyedt az ausztrál vezetés azzal, hogy magánbeszélgetéseket hoztak nyilvánosságra.
Emmanuel Macron francia elnök szerint Scott Morrison ausztrál elnök hazudott neki a tengeralattjáró-vásárlásra vonatkozó megállapodásukról.
Emmanuel Macron francia elnök 30 milliárd eurós tervet mutatott be a jövő csúcstechnológiai bajnokainak megsegítésére és az euróövezet második legnagyobb gazdaságában az évek óta tartó ipari hanyatlás megfordítására.
Emmanuel Macron rövid időn belül kétszer lett inzultus tárgya, korábban egy vele nem szimpatizáló egy pofont adott neki.
Egy fiatal férfi egy főtt tojásnak tűnő objektummal dobta meg Emmanuel Macron francia elnököt, aki egy Lyonban megrendezett vendéglátóipari, idegenforgalmi és élelmiszeripari üzleti kiállításon vett részt.
A New Yorkban megrendezésre kerülő találkozó a 2001-es durbani konferencia 20. évfordulóját jelöli.