Emmanuel Macron szerint a jogállamiság Európa szempontjából létkérdés

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
not image

Takács Petra

2021. december 13. - 08:10

Jószándékáról biztosította Emmanuel Macron köztársasági elnök a jogállamiság kérdésében a visegrádi országok miniszterelnökeit a Várkert Bazárban tartott közös sajtótájékoztatón.

“Tisztában vagyok azzal, hogy ez érzékeny kérdés. Ez Európa számára létkérdés, legyen szó akár a jogállamiságról, akár a diszkrimináció elleni küzdelemről” – jelentette ki Macron, hozzátéve, hogy gazdag eszmecserét folytattak erről a témáról, és álláspontja szerint olyan megoldást kell találni, amellyel ki lehet mozdulni a holtpontról.

A migráció kérdéséről a francia elnök elmondta, hogy az Európai Unió számos egymást követő migrációs válsággal volt kénytelen szembenézni, legutóbb a fehérorosz-lengyel határon. A francia államfő leszögezte, hogy a külső határokat meg kell védeni.

A januárban kezdődő francia uniós elnökséggel kapcsolatban megjegyezte, hogy a schengeni övezet szabályainak mélyreható reformokra van szüksége. Említést tett a származási országokba történő kitoloncolásokról is, és aláhúzta, hogy akiknek nincs joguk az EU területén tartózkodni, azokat ki kell toloncolni. Macron leszögezte: Franciaország szándéka az, hogy haladást lehessen elérni ebben az ügyben.

Emmanuel Macron az energiáról szólva úgy fogalmazott, hogy mindenki számára stratégiai kérdés a hatékony energiafelhasználás és a megújuló energiaforrások használata. A nukleáris energiatermelés fellegvárának számító Franciaország elnöke azt is leszögezte, hogy a nukleáris energiát nem pusztán átmeneti energiaforrásként kell kezelni.

A francia elnök kitért arra is, hogy az európai védelmi unió, a pandémia miatti helyreállítás, és a soron következő uniós csúcstalálkozók napirendje is szóba került a visegrádi vezetőkkel folytatott tárgyalásokon.

Nyilatkozata elején Emmanuel Macron külön megemlékezett arról, hogy a visegrádi együttműködés idén ünnepeli fennállásának harmincadik évfordulóját, és örömének adott hangot, hogy a kétoldalú, magyar-francia egyeztetés után a V4-tagországok vezetőivel is lehetősége nyílt tárgyalni.

Az M1 kérdésére a francia elnök aláhúzta, hogy négy uniós tagország vezetői ültek mellette a tárgyalóasztalnál, és az EU soros elnökeként kötelessége megkeresni azokat a közös pontokat, amelyek lehetővé teszik az előrelépést, és a problémás kérdésekben is a haladás lehetőségét kell keresni.

“Európának egységben az ereje, erősebbnek, szolidárisabbnak kell lennie” – szögezte le a francia elnök.

Emmanuel Macron a magyar ellenzékkel folytatott tárgyalásokról azt mondta, hogy soha nem kampányol az ország határain kívül. “A francia elnök nem pártelnök. Mint francia államfő Európában eszméket és gondolatokat védelmezek. A magyarországi választásokról nem fogok véleményt formálni, ahogyan ezt egyetlen másik uniós tagállamban sem teszem meg” – hangsúlyozta Emmanuel Macron. Világossá tette: vannak véleménykülönbségek a magyar kormánnyal, de soha nem avatkozik be más országok belügyeibe.