Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Túl sok eső esett, árhullám vonul át a Dunán

Ám a tavak vízszintje is emelkedik, ugyanis kedd reggel Agárdnál 109 centit, a Balatonnál pedig 110 centit mértek.

Kutyájával együtt hajtott a Dunába egy férfi

Napok óta keresték a férfit, a Dunában találták meg.

Rendőrök mentették ki a hideg Dunából a botcsinálta mobiltolvajt

Jó ötletnek tartotta a víz felé menekülni, ám azzal nem számolt, hogy ilyenkor még hűs a Duna.

Kiderült: idén sem lesznek BKV-hajók a Dunán

Állításuk szerint ennek „gazdasági okai” vannak, de ez nem jelenti azt, hogy megszüntetnék az ágazatot.

Magyar teherhajó süllyedt el a Dunán: nagyon sok olaj került a vízbe

Sajtóértesülések szerint egy 85 méter hosszú magyar teherhajó süllyedt el a Duna németországi szakaszán, melynek következtében rengeteg olaj folyt a vízbe.

Megkötözött holttestet emeltek ki a Dunából

A holttest már bomlásnak indult, amit végül a Dunából emeltek ki, és kiderült, hogy meg volt kötözve, így valószínűleg erőszakos halált halt.

Fiatal nő holttestére bukkantak a Dunában Halászteleknél

Sajtóértesülések szerint a holttestet pár nappal ezelőtt fedezték fel.

A Dunán lángolt luxusjacht nagyon káros anyagokat szabadított fel

Szakértő mutatott rá, hogy a hétfőn kigyulladt luxusjacht mérgező anyagokat juttatott a levegőbe Budapesten.

Két új dunai vízerőmű építését tervezi Románia és Bulgária

A tervek szerint az erőműveknek legkésőbb hat éven belül termelniük kellene, ám erre kevés az esély, s ehhez elég a szigorú környezetvédelmi előírásokra gondolni.

Az utolsó pillanatban mentettek ki a Dunából egy fuldokló fiatalt

A rendőrsége lakosság bejelentés érkezett egy Dunában sodródó emberről, a Komáromi Vízirendészeti Rendőrőrsének egyik hajója pedig perceken belül megérkezett a helyszínre.