Chicagóban a gyermekpornográfia egyetlen vádpontjában történő elítélésért kötelezően kiszabandó minimális büntetés 10 év, de más államokban is érintett lehet.
Március 15-én a tiltások ellenére többen is megjelentek a fővárosi köztereken, ezért a BRFK rendőreinek intézkednie kellett.
Érdemes lesz odafigyelni az elkövetkező hetekben arra, hogy magunknál legyenek a szükséges irataink, máskülönben komoly szankciókra számíthatunk.
A rendőrség hivatalosan is reagált a sajtóban megjelent hírekre, és ezzel együtt tisztázta a dolgot, miszerint megszüntették a szabálysértési eljárást.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rövid időn belül már a harmadik ilyen vágóhidat zárják be a súlyos higiéniai hiányosságok miatt.
A hatóságok közel 30 ezer fontos pénzbírságot szabtak ki azokra a szórakozni vágyó fiatalokra, akik egy illegális birminghami bárban gyűltek össze a kijárási tilalom ellenére.
Egy igen komoly pénzbírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az Airbnb-re a különböző mulasztásokért.
Több mint 11 ezer font pénzbírságot szabott ki a rendőrség összesen 14 személy számára, akik egy egyéves kisgyerek születésnapi buliján mulatoztak.
Egy elkeseredett rendőr osztotta meg keserű tapasztalatait a koronavírus-járvány alatt végzett munkájával kapcsolatban, ugyanis a férfi két szabályszegőnek elmondta, egészségügyben dolgozó felesége már nem tudja tovább nézni, ahogy emberek százai halnak bele a vírusba nap mint nap.
A brit kormány minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy elrettentse az embereket attól, hogy illegális házibulin, összejövetelen legyen jelen.
Megerősítette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy a jogosulatlan úthasználatért kiszabott pótdíjat kiválthatjuk azzal, ha utólag éves autópálya-matricát vásárolunk