Gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók egy 71 éves háziorvost, aki az oltási programban okozott némi zavart.
Fényes nappal esett neki haragosának egy 39 éves nő az egyik kaposvári kereszteződésben.
A lakosság segítségét kérik a székesfehérvári rendőrök a képen látható két férfi ügyében.
Nagyon súlyos gondokat okoz Afganisztán számára az illegális vesekereskedelem, a nagyfokú szabályozatlanság és az elképzelhetetlen szegénység miatt, melyet a polgárháború és az éhínség hozott el az országra.
Őrizetbe vettek három temetői munkást az olasz hatóságok Calabriában, miután a gyanú szerint engedély nélkül holttesteket távolítottak el sírokból, hogy helyet csináljanak az újonnan életüket vesztők holttesteinek.
Zaklatás miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy éles zsebkéssel többszöri alkalommal megfenyegette feleségét, aki évek óta külön élt tőle.
Az InfoRádió megbízható információkra hivatkozva azt mondja, a M. Richárd hiába próbált gyámság alá kerülni, ami szakértői vélemény szerint egyébként büntethetetlenséget jelenthetett volna.
Az Europol legutóbbi sajtóközleményéből kiderült, hogy letartóztattak egy tíz tagból álló kiberbűnözői csoportot, akik 2020-ban több ezer áldozattól, köztük híres influenszerektől, sportolóktól és zenészektől csaltak ki értékes kriptovalutákat.
Habár a GameStop és hasonló részvények körüli mániáról volt hangos az elmúlt hetekben a világsajtó, és figyelmeztettek sokan a magas kockázatokra, a gyanútlan emberek számára sokkal nagyobb kockázatot képez, ha bedőlnek egy piramisjátéknak.
Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere saját Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében tudósított arról, hogy a NAV pénzügyőreinek egy trükkös csempészre bukkantak, aki több karton cigarettát próbált pilóta nélküli repülőgéppel átcsempészni.
A férfi megelégelte a gyermekek vitatkozását, ezért úgy döntött, saját kezébe veszi az ügyet, és rendet tesz.