A nő a híd pillérjéről akart a Dunába ugrani, miután többször elmondta, hogy meg akar halni.
Szó szerint a földdel tették egyenlővé a hatalmas toronyházat, aminek a helyét az Atlétikai Stadion lesz a jövőben.
A kormány január 11-ig meghosszabbította a védelmi intézkedéseket, ezzel együtt az ingyenes parkolást is.
A rendőrségnél úgy döntöttek, hogy a nagy sikerre való tekintettel tovább tartják odakint a fényárban úszó Mercedes típusú rendőrautót, mely sokak kedvence lett.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a tajvani Tajüan város polgármester 300 000 maszkot ajánlott fel a fővárosnak, hogy hatékonyabban tudja gátolni a járvány terjedését.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere jelentette be, hogy elhunyt a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója, Horváth József.
Liszttel és tejjel támogatják adományként a főváros II. és III. kerületében található 32 egészségügyi, szociális és egyházi intézményt, valamint civil szervezetet.
Az országos tisztifőorvos a keddi sajtóeseményen a részletekre is kitért, és ismertette az aktuális koronavírusszámokat a hét első felében.
Az elkövető nemcsak az öltözőkben talált személyes holmikat tulajdonította el – a ruhákban talált kulcsokkal feltörte a sértettek lakását, és onnan is több értékes eszközt, valamint pénzt lopott.
Egy egészen különleges eseményről és helyszínről van szó, köszönhetően a kortárs művészek festményeinek.
A jelentősen feltáplált kínálat és a járvány miatt bezuhant kereslet eredményeképpen nagyot estek a lakások albérletárai, mely különösen Budapesten mutatkozott meg