Több embert őrizetbe vettek az incidens miatt.
A magyar miniszterelnök továbbra is kiáll a korábbi nézete mellett, és nem engedi, hogy Magyarországra telepítsenek át migránsokat.
A hajótörést szenvedettek közül 34-en még mindig nem kerültek elő.
Agadez korábban Afrika egyik legfontosabb migrációs útvonala volt, ám mióta Nigerben kriminalizálták az embercsempészetet, mára a világ minden tájáról érkező labdarúgók otthonává vált.
A Royal Caribbean óceánjárójának legénysége mentette ki a vízből azt a 17 bevándorlót, akik egy apró hajón hánykolódtak a vízen.
Az adatok szerint a beérkező félmilliós embertömegből csak 40 ezren kaptak munkavállalási célú tartózkodási engedélyt.
Sok időnek nem kellett eltelnie ahhoz, hogy elfogják a balesetet okozó embercsempészt, akiről kiderült, hogy egy 32 éves bolgár férfi.
A magyar határvédelem jól működik, miközben egyre több határvadász áll munkába.
Ezúttal Balástya külterületén történt a tragikus baleset, aminek következtében többen megsérültek, egy ember pedig életét vesztette.
Magyarország kormánya bejelentette, hogy jövő év márciusáig meghosszabbítja a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Rengetegen igyekeznek bejutni az országba az illegális bevándorlók közül, a rendőrségnek és a határőröknek bőven van dolguk.