A Német Egészségnevelési Központ 2004 óta követi a mértéktelen alkoholfogyasztás tendenciáit, amit úgy definiálnak, mint öt vagy több ital elfogyasztását egy bulin.
Egy új tanulmány szerint az alkoholfogyasztás összefüggésbe hozható a rák kialakulásának kockázatával.
A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy 4 százaléka a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz köthető - közölte egy szakértői bizottság.
Evelinnek igen nyomós oka van arra, hogy csak kevés alkoholt vigyen be a szervezetébe, de meg is van, hogy mivel helyettesíti ezt.
Mind az alkohol, mind a dohánytermékek fogyasztása magasabb volt 2020-ban, mint 2019-ben, egyes hónapokban kiugróan, amit nehéz nem a karanténra fogni.