Keményen kiosztották Szoboszlait a Manchester United elleni meccs után
Az Old Traffordon lejátszott rangadón a Liverpool 3-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet, azonban a győzelem ellenére Szoboszlai Dominik egy vitatott akciója éles kritikát váltott ki.
A mérkőzés Arne Slot vezetőedző első United elleni összecsapása volt, mióta átvette Jürgen Klopp helyét a kispadon, az élményre pedig meglehetősen pozitív gondolatokkal tekinthet majd vissza. A Liverpool ugyanis magabiztosan uralta a találkozót, kihasználva ellenfelük pontatlanságait és szervezetlenségét, aminek köszönhetően Luis Díaz két gólt is szerzett az első félidőben, mindkettőt Casemiro hibáját követően. A kolumbiai csatár teljesítményét Mohamed Salah koronázta meg, aki gólpasszai után maga is betalált, tovább növelve a Liverpool előnyét a manchesteri csapattal szemben.
A mérkőzés végén azonban egy érdekes jelenet játszódott le a Manchester United kapuja előtt, ugyanis Szoboszlai Dominik egy kihagyhatatlannak tűnő gólhelyzetet szalasztott el, amikor a kapu előtt több érintést is tett ahelyett, hogy azonnal lőtt volna.
A momentum éles kritikát váltott ki Jamie Carragher-ből, a Liverpool egykori védőjéből, aki a Sky Sports közvetítésében „profihoz nem méltónak” és „nevetségesnek” titulálta a magyar középpályás megmozdulását.
„Mit csinál? Meg akarja alázni az ellenfelet?” – kérdezte felháborodottan Carragher. „Ha a United visszajön egy góllal, a közönség felbuzdulhat, és láttuk tegnap, mi történt az Evertonnal. Ez nevetséges Szoboszlaitól. Egyszerűen nevetséges, nem méltó egy profihoz.”
NE HAGYD KI
Gary Neville, a Manchester United korábbi játékosa is elítélően nyilatkozott Szoboszlai akciójáról. „Csak játszadozott ott. A csapattársainak keményen meg kellene dorgálniuk ezért, mert ez már túlzás. Olyasmi, amiért egy edzésen is leszidnának, nemhogy egy mérkőzésen az Old Traffordon”, mondta.
A győzelemmel a Liverpool zsinórban harmadik sikerét aratta, és társbérlőként az első helyen áll a Premier League tabelláján a válogatott szünet előtt.