Szoboszlai Dominik világklasszis, és továbbra is rendkívül szerény
Több mint büszkék lehetünk Szoboszlai Dominikre, mert noha világklasszissá érett, továbbra is ugyanaz a szerény srác, mint azelőtt volt.
Szoboszlai ismét megmutatta a klasszisát, és még mindig csak a 20-as évei elején jár. A Liverpool fennállása egyik legnagyobb üzletét kötötte meg a magyar válogatott csapatkapitánnyal, amit ismét bizonyított.
Dominik góljaival fordított és nyert a magyar válogatott Montenegró ellen, amivel csoportelsőként várhatják a sorsolást a jövő évi Európa-bajnokságra. Ráadásul veretlenül vitték ezt véghez, és a csapatkapitány azonnal kiemelte a csapat fontosságát, majd televíziós interjút is adott.
Szoboszlai Dominik az M4 Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, nagyon nagy boldogság számukra, hogy csoportelsők lettek, és reméli, büszkék rájuk az emberek. Ahogyan ő fogalmazott, tudja jól, voltak olyan mérkőzések, amikor legszívesebb kikapcsolták volna a nézők a tévét, de a futball már csak ilyen.
Szoboszlai büszke a csapatra
Hozzátette, nem klappolhat minden, minden alkalommal, még akkor sem, ha 100%-ot nyújtanak. „Büszke vagyok a csapatra” Dominik most több mint boldog, és ami az első gólját illeti, ami egyenesen klasszis volt, benne lehetett a pakliban, hogy sok lesz, túljátssza, de összejött.
Kiemelte, a csapatnál mindenki, mindent beleadott, 100%-ot nyújtott, az összetartásokon is, az elejétől fogva. Megjegyezte, ez nem egyszerű, mert közben sok játékos pihen a klubjában, akik nem válogatottak, addig ők ezen a szinten is edzenek tovább és tétmérkőzéseken lépnek pályára. „Nem olyan egyszerű ez a történt.”
Ami pedig a jövő évet illeti az Európa-bajnokság kapcsán, azt mondta, nem látja a jövőt, de olyasvalamit szeretne elérni a csapattal, amire örökre emlékezni fognak az emberek. Erre minden esély megvan, óriási meglepetést okozhat a magyar válogatott.