A St. Louis-i és New Orleans-i római katolikus egyház vezetői arra kérték a híveket, hogy ha lehet, kerüljék el a Johnson & Johnson védőoltásait, mivel elkészítése során abortált magzatból származó sejteket használtak fel.
Magyarországon súlyosbodott a járványhelyzet, amelynek bizonyítéka, hogy megdőlt a lélegeztetőgépen lévő covid-páciensek rekordja.
Március 8-tól kezdődően a Hegyvidéki, XII. kerületi Polgármesteri Hivatalban minden alkalmazott számára kötelező lesz az FFP2-es maszk viselete.
Miután Csehországban a kórházak betegágyai szinte csordultig megteltek, a kormány Németországhoz és az Európai Unió többi tagállamához fordult segítségért.
A legújabb tanulmányokból kiderült, hogy a beoltottak és a covid-fertőzésen átesett páciensek szervezetében sokkal több ellenanyag termelődött, mint azt korábban feltételezték.
A japán dollármilliárdos, Juszaku Maezava tegnap bejelentette, hamarosan ki fog választani nyolc embert, akik teljesen bérmentve utazhatnak el vele együtt a SpaceX Starship fedélzetén a Holdra 2023-ban.
Kína az elmúlt években jelentősen beindította a rakétákat, már ami a lakosság folyamatos megfigyelését és cenzúráját illeti, az új rendelet értelmében pedig további módszereket alkottak meg az állampolgárok ellenőrzésére.
Bár korábban szakértők ellentmondásosnak tartották, hogy a vakcinát a harmadik tesztfázis előtt engedélyezték szükséghelyzeti alkalmazásra, a szer végül mégis effektívnek bizonyult.
Habár az iskolában még úgy tanultuk, hogy a Föld alapvetően négy rétegből tevődik össze, a legújabb kutatások alapján a belső mag akár két részből is állhat.
Hiába próbálják napi szinten felhívni a figyelmet a környezetvédők a Föld emberek által történő pusztítására, gyakran saját életükkel fizetnek azért, amiért kiállnak a bolygó érdekei mellett.