Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerző: Kolláth Benjámin

Továbbra is versenyben van a Barcelona Agüeróért

Egy spanyol napilapban megjelent cikk szerint a Barcelona még versenyben van az argentinért, korábbi értesülések szerint 2023-ig írhatna alá náluk.

Leállíttatná a vadon élő emlősök piacon való árusítását a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet kedden szólított fel mindenkit arra, hogy az élelmiszerpiacokon állítsák le az élő állatok árusítását, hogy elejét vegyék az új betegségek kirobbanásának.

Emiatt a kiskapu miatt uralhatják a Facebookot a népszerűtlen politikusok

Kormányok és politikusok világszerte használják a Facebook egyik, áltevékenységekkel kapcsolatos kiskapuját, hogy hamisan népszerűnek állítsák be magukat és zaklassák ellenfeleiket.

A Moderna gyorsan bejelentette, hogy az ő vakcinájuk nem okoz vérrögöket

A Johnson & Johnson/Janssen vakcinák alkalmazásának felfüggesztése után a Moderna jelezte: az ő vakcináik nem köthetőek össze semmilyen vérrögképződéssel.

Véletlenül Sinopharmra AstraZenecát kapott egy idős házaspár

Egy idős házaspár kapott két különböző oltóanyagból egy-egy dózist, elmondásuk szerint lázon kívül nincs nagyobb bajuk.

Fizetniük kell a mianmariaknak, ha vissza szeretnék kapni szeretteik holttestét a hadseregtől

Mianmar hadserege kb. huszonötezer forintért szolgáltatja vissza a biztonsági erők pénteki brutális támadásában megölt tüntetők holttestét a családjuknak aktivisták szerint.

Nem veheti vissza Áder János a rasszizmussal vádolt szegedi történészprofesszor kitüntetését

Múlt héten pattant ki a botrány Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem történészprofesszorának rasszista kijelentései körül, mely után sokan lovagkeresztje visszavételét kérték Áder János köztársasági elnöktől.

Nem csak a koronavírus elleni oltási kampány okoz gondokat Afganisztánban

Afganisztánban gyermekek millióit akarják beoltani gyermekbénulás ellen, miután a járvány megtorpantotta a kampányt. Azonban három orvos meggyilkolása mutatja meg mennyire súlyos veszélyekkel néznek szembe azok, akik erre vállalkoznak.

Komoly dilemma elé állítja Hszincsiang a hatalmas nyugati divatmárkákat

Az Adidashoz és Blueberryhez hasonló cégek döntés előtt állnak: vagy nem bojkottálják a kínai Hszincsiangból érkező – állítólag ujgur kényszermunkával gyártott – pamutot, vagy elvesztik az egyik legnagyobb piacukat.

Lövöldözés egy párizsi kórháznál, egy ember meghalt

A rendőrség, a tűzoltóság és a mentők is a helyszínen vannak a helyi média szerint.

A Kínából érkező anyagokból gyártott napelemeket is elérte a kényszermunka vádja

Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a napelempanelekhez felhasznált anyagok előállításában kényszermunkát alkalmazhatott Kína. Ennek Európában is nagy hatása lehet.

30 napra börtönbe kerül egy nő, amiért szándékosan leköhögött egy másikat

Az 53 éves Debra Hunter egy bolt alkalmazottaival veszekedett, ezt vette videóra egy szemtanú, akire aztán a vádlott emiatt ráköhögött.

Akár 15 évre is börtönbe kerülhet Portugália volt miniszterelnöke

José Socratest pénzmosással és okirathamisítással vádolják a ma nyilvánosságra került vádirat szerint.

Kikelt a vakcinanacionalizmus ellen Kenya, miután Nagy-Britannia beutazási tilalmat rendelt el ellenük

Miután Nagy-Britanniában beutazási tiltólistára tették a Kenyából érkező utasokat, az afrikai ország arra mutatott rá, könnyű úgy másokat kitiltani, ha Európa több vakcinát foglal le, mint ahány lakosuk van.

Eltűnt egy beteg Budapest egyik kórházából

Német Rezső még kedden távozott ismeretlen helyre, a rendőrök pedig keresik, mivel orvosi segítségre lehet szüksége.