A Tesco csütörtöktől ismételten "lenyomja az árakat".
Korábban nem látott szintre emelték a wimbledoni tenisztorna pénzdíjának mértékét.
Bizonyára sokan örülnének neki, ha a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe is felbukkanna legalább egy cameo erejéig a sorozatban, most pedig elárulta, számíthatunk-e erre.
Az ügy igen szövevényes: a nő könyvet is írt gyászáról, most azonban bíróság elé állítják, miután vádat emeltek ellene, azzal a gyanúval, hogy ő adagolta túl férjét fentanillal.
Egy friss, ismételten lesújtó tanulmányból derült ki, hogy az Antarktisz mélytengeri vize is melegszik és zsugorodik.
A fesztivál szervezői kijelentették, vagy walesi nyelven lép fel, vagy sehogy.
Shannon Phillips jogtalan elbocsátás miatt indított pert a Starbucks ellen, amit meg is nyert, és rendkívül komoly, 25,6 millió dolláros kártérítést ítélt neki a bíróság.
Az osztrák Tirol tartományban leomlott egy hegycsúcs egy része, melynek következtében több mint 100 ezer köbméternyi kőzet zúdult le a völgybe.
A hatóságok közlése szerint 104 embert sikerült kimenteni, 78 ember pedig életét vesztette, noha az ENSZ szerint több mint 400-an tartózkodhattak a fedélzeten.
A szöuli vezérkari főnök közlése szerint Észak-Korea ismételten kilőtt egy ballisztikus rakétát.