Itthon már elszoktunk attól, hogy félméteres hótorlaszokkal kelljen megküzdenünk, ám Kanada környékén mindez még egészen gyakori jelenségnek számít.
Az új applikációnak köszönhetően gyorsabban és egyszerűbben hívhatnak majd mentőt a segítségre szorulók.
Steven Mnuchin pénzügyminiszter egyenesen iskolába küldte a környezetvédő aktivistát, amikor arról kérdezték, mit szól a világ talán legismertebb aktivistája által felvetett kérdéshez.
A már piacon lévő két amerikai cégnek most egy orosz rivális akadt, akik viszonylag megfizethető árakkal vágtak bele az egyelőre még csak reményre épülő bizniszbe.
A hideg időjárás miatt megszaporodott a rendelőket influenzaszerű tünetekkel felkeresők száma, és úgy tűnik, minden korcsoport érintett lehet.
Folyamatosan érkeznek az információk a hamarosan bemutatásra kerülő készülékről, amelynek egyik legnagyobb dobása a hátlapi kamerarendszer lehet.
Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy szükségünk van pihenésre ahhoz, hogy az egészségünket megőrizzük és a korai kiégést megelőzzük, ám ennek ellenére sokan továbbra is félnek hátradőlni.
>Magasabb fokozatba kapcsolat az Európai Unió azon törekvése, hogy közös szabványon alapuló töltők kerüljenek forgalomba.
A Netpincér közzétette a tavalyi évre vonatkozó ételrendelési szokásokat bemutató összegzését, melyből érdekes dolgok is kiderültek.
Hiába a vállalatra nehezedő egyre nagyobb nyomás, annak vezetői nem tudják megígérni, hogy képesek lesznek az egyszer használatos műanyag palackok gyártásával leállni.