Olyan hatalmas globális divatmárkák, mint a Louis Vutton, Zara és a Nike jelentős szerepet játszhatnak abban, hogy Bolsonaro elnök vezetésével módszeresen irtják a „Föld tüdejét”.
Oroszország némileg lemaradt a fegyverfejlesztési versenyben a világ többi nagyhatalmától, viszont egy csúcsterméket mégis sikerült kitermelnie a hadiiparuknak.
Alekszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke nyomatékos figyelmeztetést küldött a nyugatnak és különösen a NATO-nak.
Aggasztó jelenet zajlott le a Tajvani-szorosnál hétfőn, melyet műholdas felvételek alapján amerikai védelmi elemzők fedeztek fel.
Mint ismeretes, Ralf Ragnick lett a Manchester United menedzsere a szezon végéig, aki a soron következő fél évet követően szakmai tanácsadó szerepet fogja elfoglalni.
Súlyos családon belüli erőszakot tártak fel a budapesti nyomozók, amelynek kapcsán lezárták a nyomozást.
Egybehangzóak voltak a sajtóértesülések, miszerint Ragnick féléves megbízatásának lejárta után Mauricio Pochettino veheti át a Manchester United kispadját.
Kína cenzúrája egyre több helyre ér el, a társadalmi igazságosságért papíron harcoló vállalatok pedig készségesen hajlandók a szólásszabadságot korlátozni, ha a kínai piac a tét.
Nem igazán tudja lemosni magáról a WHO azokat a vádakat, hogy de facto Kína érdekeit szolgálják, amely aggodalmakat most az újonnan felfedezett variáns esetében sem sikerült oszlatni.
Korábbi álláspontját változtatta meg a Manchester United a legfrissebb sajtóértesülések szerint.