Az idei floridai konzervatív gyűlés programjában hét olyan esemény lesz, amely csak az ún. választási csalásról szól.
A koronavírus-járvány kirobbanása miatt hozott első lezárások idején gyilkolta meg feleségét egy buszsofőr, aki a tették később megpróbálta a Covid-19-re fogni.
A Háziorvosok Online Szervezete nemrég arra kérte a döntéshozókat, hogy fizessék ki azon szolgáltatók plusz munkáját, akik hétvégén is oltanak, a kormány közleménye szerint meg fog történni a külön díjazás.
Súlyosan megsérült egy várandós afgán nő, amikor felgyújtotta saját magát Leszbosz szigetének egy menekülttáborában. A görög ügyészség vádemelést fontolgat az ügyben az asszonnyal szemben, aki kórházi ágyában volt kénytelen vallomást tenni.
Úgy tűnik, Haalandból még az öt is kevés lenne, most a Chelsea jelentkezett be az érte folyó küzdelembe.
Szokatlan járművön hagyták el Észak-Koreát az orosz diplomaták, hogy haza utazhassanak a világjárvány idején.
Újra növekszik a fertőzöttek és a halottak száma Magyarországon, ezért az oltások segítségével mihamarabb ki kell alakítani a lakosság védettségét a tisztifőorvos szerint.
Bejelentette a Sony az ingyenes márciusi PS Plus játékokat, fantasztikus hónappal indul a tavasz a gamerek számára.
Egy megjelenés előtt álló tanulmány szerint a koronavírus elleni védőoltás egyetlen dózisa védelmet nyújthat a tünetmentes fertőzéssel szemben.
Lehetséges, hogy a B6 vitamin segíthet a koronavírus egyik életveszélyes szövődményének legyőzésében, ám az erről szóló kutatások kifejezetten hiányosak. A Hirosimai Egyetem professzora a vitamin és a cikotinvihar összefüggéseinek vizsgálatára sürget.