Jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Johnson & Johnson egydózisú koronavírus elleni védőoltását csütörtökön, ezzel négyre emelkedett az engedélyezett oltóanyagok száma az Unióban.
Március 13-án mutatja be a Vígstreamház Paczolay Béla rendezésében Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regényének színpadi adaptációját Márkus Luca, Balázsovits Edit és Kiss Mari szereplésével.
A háziorvosok kezdeményezésére a szombathelyi önkormányzat közbenjárásával új oltópontokat alakítanak ki, méghozzá moziban és a múzeumokban.
Hawaii állama kihirdette a válsághelyzetet az erős esőzések és az áradás okozta károk miatt.
Az Egyesült Államok Kongresszusának egyik fontos tagja szót emelt az Egyesült Királyság fegyverkereskedelmi gyakorlataival szemben.
A washingtoni rendőrség szerint az őrizetbe vett 12 éves gyanúsított a társával együtt egy óra alatt négy alkalommal kíséreltek meg autórablást.
Attól tartanak a vállalkozások, hogy a Brexit után bevezetett bevándorlási törvények miatt kevesebb lesz az idénymunkás az Egyesült Királyságban, ami a dolgozók további kizsákmányolását eredményezketi.
Egy héten belül harmadszor karambolozott mentőautó, ezúttal egy kisteherautóval ütközött össze az egyik gépjárművük.
Az oxigén az a létfontosságú elem, amelynek exobolygókon való jelenlétét gyakran a lehetséges élet indikátoraként fogadják el. A Föld oxigéntartalmú légköre azonban, amely lakhatóvá teszi a bolygónkat, nem biztos, hogy örökké tart.
Az EMA nem talált bizonyítékot arra, hogy az AstraZeneca oltóanyagának oltóanyaga okozta volna a véralvadási problémát és az egyik esetben később a tüdőembóliát a két osztrák személy megbetegedésekor.